Jó régen volt már bejegyzés, de mostanra kilagziztam, kiutaztam,kipihentem magam,így újult erővel vethetem bele magam a munkába, és a blogolásba 🙂
Ebben a bejegyzésben a dekorációt szeretném megmutatni, illetve megosztanék pár tapasztalatot, ami talán másnak is hasznos lehet!
Miután az első elképzelés nem valósulhatott meg, az új koncepció egy nagyon naturális, sok természetes anyagot használó díszítés volt, melyet a tervezés során dobtunk fel végül némi menta színnel. Az egész így nagyon friss, fiatalos lett,mégis elegáns, és természetközeli.
Első,és legjobb tanácsom,hogy mindig a helyszínhez válasszatok dekorációt, illetve, ha egy nagyon fix elképzelés van, mivel díszítsetek, úgy keressetek helyszínt. Nekünk a meghívónk a 20-as évek stílusában készült, és szerettem volna ezt a vonalat tovább vinni, ám a hotel, amit először kigondoltam, és remekül passzolt volna a tervbe, nem tudott annyi vendéget fogadni, amennyien voltunk. így új hely után kellett néznünk, és végül egy erdőszéli, kissé csárda jellegű épületet választottunk, mert minden igényünket kitudták elégíteni. Sajnos a kilátszódó gerendák, a kovácsolt vas gyertyatartók, régi komódok, és kocsikerék csillárok világában teljesen hülyén mutatott volna a látványos, csillogó, Great Gatsby stílusú dekorunk, ezért teljesen újra kellett gondolnom.
Hála az Égnek, a természetesség sem áll tőlem messze (fura kettősség,tudom 🙂 ), így 1-2 nap alatt összeállt a fejemben az új terv, mely sok-sok fát,csipkét, mezei virágot tartalmazott.
A második ötletem itt következik, ugyanis hiába kezdtem el az egész tervezést közel egy (!) évvel az esküvő előtt, mégis volt, amit két héttel a lagzit megelőzően sikerült kiviteleznem. Ugyanis szerettem volna minél több dolgot egyedül elkészíteni, vagy saját magam beszerezni, de kicsit megcsúsztam a feladatokkal, mivel a rendeléseim a hozzá valókhoz nem feltétlen érkeztek meg időben.
Ha valaki kihasználná kreativitását, és hozzám hasonlóan saját kézzel készült dekorációval szeretne kedveskedni a vendégeknek, nagyon alaposan tervezzen meg mindent, és járjon utána, mit honnan fog beszerezni. Az e-bayt,mint platformot szívből tudom ajánlani, rengeteg mindenre van jóval olcsóbb alternatíva, mint itthon a webshopokban, vagy kreatív boltokban. A befőttesüvegekre való csipkés juta anyagnak például 500 Ft volt 5 méteres tekercse, míg ha körbenéztek,láthatjátok, hogy Magyarországon 1000 Ft felett kezdődik az ára, amihez még ingyen kiszállítás sem jár. Minőségben pedig semmivel nem rosszabbak (gyanítom szinte ugyanott gyárthatják őket).
Mivel virágkötő nem vagyok, ezt a részét szakemberre bíztam, aki dekoratőrként is funkcionál, így sokat tudott nekem segíteni olyan dolgok beszerzésében, amiről fogalmam sem volt, merre teremhet 😀 Úgy gondolom, hogy ha nem is az egész dekoráció lebonyolítását, de a virágdíszek, csokrok elkészítését, illetve a kész dekor felhelyezését érdemes másra bízni, hiszen a nagy napon pont elég feladatunk lesz, és ezek olyan dolgok, melyeknek tartósnak kell lennie (nem eshet szét a csokor idő előtt, és a dekor elem sem potyoghat a nagymama fejére leves evés közben).
Végül, de nem utolsó sorban még egy gondolat, amit megosztanék, és remélem, nem bántok meg senkit vele:a kevesebb több!
Elég sok menyasszonyos csoportban benne vagyok újabban, és sok dekorációt látok, ami már szinte az ízléstelenség határát súrolja. Sajnos sokan bele esnek abba a hibába, hogy Pinterest, Facebook csoportok képeit nézegetik, gyűjtik szorgosan az ötleteket, végül mindent megvalósítva besokallnak. Persze lehet ízléses eklektika is a dolog eredménye, de az esetek nagyon nagy részében nem erről van szó, hanem zsúfolt, túlcicomázott összhatásról.
Coco Chanelnek volt egy híres mondása, miszerint mielőtt kilépsz az ajtón, nézz bele a tükörbe, és vegyél le magadról egy kiegészítőt. Alkalmazzuk ezt a dekorációnál is. Amikor úgy érezzük, készen van, gondoljuk át, mit hogyan szeretnénk, készítsünk látványtervet akár netről kinyomtatott képekkel, és szemlélődjünk, vajon tényleg minden annyira szükséges, amit szeretnénk? Ez nem csak ízlés kérdése, hanem praktikumé is, hiszen azokra az asztalokra fel kell kerülnie az ételeknek, italoknak,ültetőkártyáknak, köszönőajándékoknak is, illetve sok vendég maga mellé teszi telefonját, szemüvegét stb, így nem feltétlen jut hely nagy méretű asztaldísznek, több gyertyatartónak, külön menükártyának, ilyen-olyan apróságoknak. A vége általában ezeknek a dolgoknak mindig az, hogy legkésőbb a pincérek tálaláskor egy kupacra húzzák a gondosan megtervezett, nem kevés pénzbe kerülő, ám túlzásba vitt dekorációnkat 🙂
Esküvői sorozatom végére érve megosztom Veletek képeimet, inspirálódjatok belőle kedvetek szerint!
Régebbi írásaim linkjét a témával kapcsolatosan belinkelem a fotók alá, remélem, hasznosnak találjátok őket (is)! 🙂
Legyen szép napotok!
Csillárok stílusba illesztése 🙂
Főasztal
Főasztal 2.
Ültetőkártya, és köszönőajándék saját tervezés alapján 🙂
Egyszerű, kevés helyet foglaló asztaldíszünk
Saját megoldás emlékfalra, és üzenetíráshoz
Teljes dekoráció
Főasztal 3.
Apró, de látványos dekorációs megoldás
Témával kapcsolatos régebbi bejegyzések:
A blogger,ha házasodik 1. rész
Blogger,ha házasodik 2.
Blogger,ha házasodik 3-Szépségápolás
Ha tetszett cikkem, ne felejts el követni Facebookon, és Instagramon (martha.t88) ahol további érdekes apróságokat osztok meg! :)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: