Kreatív Kommandó(s)

Csajos kiegészítők

Amikor ékszereket kezdtem el készíteni, vezérelt valami belső indítattás, hogy kifejezzem magam a külvilág felé. Szerettem volna valami egyedivel, és hangsúlyossal jelezni a gondolkodásom, a hozzáállásom. Emellett mindig fontosnak tartottam, hogy egy Nő meg tudja élni női  mivoltát. Tudom, hogy nem a külsőségek számítanak első sorban, de ismerjük el, hogy egy különleges, nekünk kedves kiegészítő mosolyt tud csalni az arcunkra, sokkal derűsebb hangulatot kölcsönöz nekünk 🙂 Másrészt a mai felgyorsult világban folyton emberekkel találkozunk, egy-egy pillanat dönthet további sorsunkról, akár az utcán sétálva is, így nagyon fontosnak tartom, ha nem is azt, hogy nagy estélyiben flangáljunk egész nap, de oda figyeljünk a harmonikus megjelenésünkre, melyeket kiegészítőkkel tudunk igazán elővarázsolni. 

Mai bejegyzésemben néhány ékszert hoztam számotokra, melyeket alkalmazva nem lesz kérdés többé, hogy ragyogni fogtok egy-egy esemény alkalmával (még ha csak a kutyust sétáltatjátok is 🙂 )

1.Hétköznapi ügyintézés: ha napközbeni futkosás közben is fontos számunkra, hogy csinosak legyünk, valami nagyon egyszerű, letisztult darabot ajánlanék számotokra. Ne legyen nehéz, és szoros, hiszen sorban álldogálásra, rohanásra kell felkészülnünk. Akinek kisgyermeke van,és program, hogy érte megy bölcsibe, oviba, válasszon rövidebb láncot, mert a hosszú, csüngő nyaklánca könnyen beleakadhat a gyerkőc keze, és elszakíthatja 🙂

nyaklánc1

forrás:kolokekszer.hu,csinifix.hu

2. Munkaidő: nagyon sok munkahelyen megkövetelik a csinos megjelenést, főleg, ha irodában dolgozik az ember lánya. Fontos, hogy ne essünk túlzásokba kiegészítők terén, hiszen nem csak hogy közönséges hatást kelthet egy feltűnőbb darab, de ha egy hatalmas valami csillog-villog az arcunktól nem messze, könnyen elvonhatja a velünk beszélgető figyelmét a mondandónkról (ami bértárgyaláskor nem a legjobb dolgod 😀 ). Fontos, hogy semmilyen trágár feliratot ne tartalmazzon (az “i am a bad girl” feliratú nyakláncunkat tartogassuk a hálóba 🙂 ), ne legyen sem politikai színezete, sem túl erős ‘véleménye’. Ez alatt azt értem, hogy szép dolog például a bálnák mellett kiállni, de lehetőleg ne hordjunk szigonnyal átdöfött bálnás kitűzőt szolidaritásunk jeléül a munkahelyen, főleg, ha külföldi a főnökség, mert nem tudhatjuk, hogyan csapódik le! Maradjunk tehát ékszerek terén is a protokollnál, legyen csinos, nem hivalkodó, egyszerű darab. Jó megoldás, ha követelmény a fedett kar, zárt felsőrész, hogy nem nyakláncot veszünk fel, hanem egy szép fülbevalót, órát, esetleg brosst tűzünk a zakónkra 🙂

nyaklánc2

forrás:pinterest.com

3. Szórakozás: amikor kiruccanunk, a hely fogja meghatározni, hogy milyen kiegészítőket viselünk. Bulikba nyugodtan mehetnek a merész, messziről szemet szúró darabok, ezek amúgy is nagyon divatosak most 🙂

m_h-m-large-necklace 3jewelrytrend2015formodels_13530

forrás:noiportal.hu

Színházba, klasszikus zenei koncertre, bálba (szóval elegánsabb megjelenésekkor) válasszunk a ruhánkhoz illően ékszert!Fontos, hogy ha a ruha díszített, strasszos, lehet, hogy nem lesz szükségünk semmilyen kiegészítőre sem, mert túlzó hatást keltene!Ilyenkor szép sminkkel, és elegáns frizurával lehet pótolni az ékszer hiányát! Ha úgy ítéljük meg, hogy mehet a kiegészítő, ruha szabásától, színétől, stílusától függően válasszunk, de kiemelném, hogy igyekezzünk egyszerű, mutatós darabokat választani!A nagy, csicsás ékszerek olcsó hatást kelthetnek ilyen eseményeken!

nyaklánc3

forras.pinterest.com

Ha tetszett cikkem, ne felejts el követni Facebookon, és Instagramon (martha.t88) ahol további érdekes apróságokat osztok meg! :)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!